=

Itt kereshet szakembereink között.


KÉRDEZZEN TŐLÜNK

Deák Frida
Pszichológus


Névjegy:

Telefon: 00821046977610

Rendelők:

140887 Szöul, Daesagwan-ro 20 Gil 42 301

Rendelési idő:


Kérdések és válaszok:

István ()

István vagyok, nemrég vegyesüzletben kezdtem el dolgozni, ahol még a régi, hagyományos kiszolgálás van, azaz mindent én adok ki a vásárlónak és azt vettem észre, hogy napközben igen feszültté válok, nem tudok a vásárlóra figyelni. Egyszerűen zavarnak a vásárlók. Kizökkentenek az általam nehezen megszerzett nyugalmamból. Minden ajtónyitásra összerezzenek, mikor belépnek a vásárlók. Nagyon feszült vagyok egész nap. Egy dalszöveget ismételgetek egész nap és nem tudok tőle megszabadulni. Relaxációs lemezeket és hipnózis anyagokat használok és hallgatok rendszeresen de azok sem tudnak megnyugtatni, ahogy elvárom, pedig otthon, nyugodt körülmények közt végzem. Egy stresszes nyomást érzek a hasam tájékán. Nem tudom megoldani a helyzetemet és sajnos pszichológushoz sem tudok menni, mivel elfoglalt vagyok. Ha néhány tanácsot tetszene tudni ajánlani, azt megköszönném.

Baka Miklos ()

Üdvözletem! Érdeklődnék milyen ajánlásuk van a részemre, előre is köszönöm. 35 éves elvált férfi vagyok. Válásom megcsalás miatt volt, feleségem viszonyba kezdett, 1 rövid újra próbálkozás és ismételt megcsalás miatt kezdeményeztem a válást. Bécsben élek, ahova feleségem miatt jöttünk, neki itt már voltak barátai. 2 év egyedüllét után lett új kapcsolatom. Ez jelenleg 1év 4 hónapig tart(ott). Egy lánnyal(31) aki pont azokat a tulajdonságokat hozta, amely az ex-feleségben nem voltak meg. Arcra nagyon tetszik, természetre is, alakja kicsit erősebb(váll, felkar, fenék), még belefért, határeset - így láttam. A randikon érdeklődő volt irántam, személyiségem iránt, ez nekem nagyon tetszett, intelligensebb, okos kérdések és hozzáállás. Összejöttünk, majd kb. 1,5 hónap után nem tervezve, de összeköltöztünk. Neki új lakhatás után kellett nézni (majd talált is, de nagyrészt nálam élt), nekem lett egy térdszalag szakadásom műtéttel, nem voltam "mobil", kézenfekvő helyzet volt. Intellektuálisan nagyon partner volt, szexuálisan sosem volt jobb, sok érzéssel gyakran szeretkeztünk. Nagyon felnézek rá mint emberre, nagyon brutális családból (sorozatos fizikai és lelki erőszak, csonttöréstől nyilvános megalázásig minden) tudott önerőből kitörni, távol ettől a családtól egyedül egyre jobban boldogulni. Ő is nagyon tisztelt a hozzáállásom, intellektuális szintem és gyereknevelési oldalam miatt. Egymásba szerettünk. Fél év után mégis szétmentünk, úgy éreztem nem szeretem már eléggé és ezt el is mondtam neki, gyerekvállalási kérdésben is más véleményen voltunk (én igen, ő nem akart), alakja kicsit kezdett zavarni, pedig szexuálisan vonz az alakja, a szexuális lelke meg pláne. Ekkor olyan érzelmi fájdalmakat éreztem, mint még talán sosem, nem tudtam merre van előre, hetekig. 3 héttel később az én megkeresésemre és 1 hét gondolkodási idő után ismét együtt voltunk. Minden passzolt, boldog voltam. (Én lemondtam a gyerek vágyamról, lévén már van egy, ő később jelezte, hogy 4-5 év múlva lehet belevágna, ha végzett tanulmányaival (dolgozik és egyetemista)). Mindkettőnknek meg van a baráti köre, együtt is de külön is eljárunk szórakozni, nem nyaggatjuk egymást mikor jön haza stb.. Pár hónap után megint előjöttek bennem kétségek, hogy ez így jó-e. Sajnos sok "betegsége" van (asztma, chronikus bronchitis, gerincfájdalmak, térdfájdalmak tulterhelésből (korábbi munka), reflux-gyomorzárási panasz, gyulladt pajzsmirigy csomók). Korábbi állandó alvajárása és sikítozós rémálmai a kapcsolatunk alatt egyszer sem jelentkeztek (előtte pár napi rendszerességgel). Figyelmem most a betegségei felé irányultak, és egyre inkább féltettem a jövőnket emiatt. (1 komolyabb eset volt közben, reflux miatt 1 hétig nem volt hangja; egyébként "csak" állandóan volt valami, 3 napig hátfájás, 2 nap térdfájás, 2 nap gyomorpanasz, 2-3 szünet és elölről- én így éltem meg; hogy én sem vagyok makulátlan azt is tudom, térdszalag,hát,kézfej fájásaim vannak). Nem mondtam el egyből, hogy valami nem stimmel bennem. Úgy gondoltam ezekkel a dolgokkal nekem kell megbirkózni, ő nem tud ezeken változtatni. Vagy megszokom, vagy nem, az idő eldönti. 4-5 hónap alatt túlérett bennem a téma, belső feszültségem hatalmas lett. 3 hónapja volt egy fogamzásgátlási balesetünk, belül még feszültebb lettem, már alapból is az voltam ugye,, holott tudtam, hogy most biztos nem akarunk gyereket, ha meg is foganna sem. Feszültségem nőtt. Végül kibukott a dolog, már nem mertem volna lefoglalni egy nyári nyaralást, mert annyira sem láttam a jövőt. Azt, hogy az egészségügyi problémái zavarnak elmondtam neki, ezzel nagyon meg is sértettem, tudom. Őszinte akartam lenni.Ekkor így gondoltam. (Most már azt sem tudom, hogy ez bántott-e, vagy csak újabb okot találtam elégedetlennek lenni.) Eddig kb. OK, az ez utáni reakcióimat nem értem. Kapcsolati szünet következett, 2-3 találkozással 1 hónap alatt, más kapcsolatfelvétel nem volt, teljesen elköltözött tőlem kb a 10. napon, hogy cuccai jelenlétével se zavarjon be. Ő szerette volna folytatni, én bizonytalan voltam. Azt hittem, ha lenyugszom 1-2 hét alatt akkor tiszta fejjel tudok előrelépni, jobbra, vagy balra. Erre ugyanazt a nagyon intenzív érzést éreztem mint első szakításkor, kb 1 hónapig helyemet nem találtam, nem bírtam dolgozni sem, ugyan bejártam persze, (nyugtalan alvás 2-3 óránként ébrenlét, izzadás, koncentrációs zavarok), döntésképtelen voltam, nagyon hiányzott, de nem tudtam mi változna korábbihoz szakításhoz képest, ebben az állapotban nem akartam dönteni sem. Ekkor kezdtem olvasni Csernust, Poppert stb. Pszichológusnál is voltam eddig 8 alkalommal. Kezdődött az önfelderítés, sok fájdalmas dologra jöttem rá: nem az vagyok/voltam aki szerettem volna lenni. Nagyon önző, egoista voltam, csak a magam programját akartam végrehajtani (gyerek,család), kevéssé érdekeltek az ő érzései, nem gondoltam bele ő hogy érez. Türelmetlen voltam, 1-2 kritikus helyzetben nem voltam empatikus sem, stb.. nagyon kiábrándultam magamból. Úgy éreztem csak kihasználtam őt. És tudom, hogy kb fél éve nem is teljes erőbedobással tettem a dolgom. Rettentően szégyelltem magam, saját magam előtt is, ezt később neki is elmondtam, és bocsánatot kértem. Még 1 fontos felismerésem volt: ugyan voltunk gyakrabban társaságban, kifelé mégsem azonosultam 100%ban kapcsolattal, mint azt elvárnám magamtól. Pl. ő gyakran megosztott közös képeket facebookon, én 1et sem (igaz én kb. félévente 1-et szoktam). Sokkal szívesebben voltam vele 2-esben (akár a városban) mint társaságban. Most viszont, ha látom, vagy a képeinket nézem, egy kívánatos csinos lánynak látom mint az elején, aki ugyan erősebb egy kicsit, de attól még elegáns, ránézésre elragadó, van kisugárzása, ez mindig is volt. Imponált. Hogy is van ez? Nem értem! Most tetszik vagy nem? Szeretem vagy csak függök érzelmileg, szexuálisan? Vagy elköteleződési problémám van? Kicsit szétesett az életem, kerestem az okokat. Nem értem, ha nem szeretem akkor miért visel ez meg ennyire? Miért nem mondom meg és vége? Ha meg szeretem akkor mit problémázok? Miért nem vágok bele megint? Gyávaság? Melyik irányba? Mindkettőbe? Nem nőztem, nem ismerkedtem senkivel az 1 hónap alatt, bulizni is csak 2szer voltam, sokat beszélgettem másokkal, sokat olvastam, gondolkodtam.. talán túl sokat is? Elindultam másik irányba, hogy nem a kapcsolatban van a hiba hanem bennem, kerestem az okokat ..a volt házasságomban, hogy még ugyanazt az életcélt(család,gyerek) és OTT akarom folytatni onnan ahol az megszakadt (ez részben igaz, ezt át kell/kellett értékelnem, mert belecsúsztam ebbe a mederbe); hogy szürkének érzem az életem (pedig nem az; jó állás, szép kislányom, anyagi biztonság, barátok vannak, kész egzisztencia van), bezzeg nála mindig történik valami izgalmas(egzisztencia felépítés még folyamatban); stb.. , és, hogy magammal kell rendbe jönnöm, békét találnom és utána tudok csak tovább lépni. Múlt héten találkoztunk, 2 órát beszélgettünk, kb. hasonló következtetésekre jutottunk az eltelt idő alatt. Ő nem akar olyannal lenni akinek az ő egészsége egy probléma, aki 1 hónap alatt nem tudja eldönteni mit akar, persze ő is rájött masszív egoizmusomra is. Megértem. Én is rájöttem, szégyellem, és bocsánatot is kértem az egoizmusomért, összetörtem, hogy boldogtalannak érzem magam, és (a végén) benne láttam a boldogság forrását, de ennek magamból kéne jönni, nem másból, vagy egy cél eléréséből. Arról is beszéltünk, hogy ha folytatnánk, biztos nem költöznénk össze. Saját lakásában maradna mindenki. Elmondtam, hogy jelen állapotomban nem látom, hogy jó partner tudnék lenni akármilyen párkapcsolatban. Így végül vége lett, hivatalosan is. Öleléssel váltunk el. Másnap írt, hogy örül a beszélgetésnek, és ne gyötrődjek annyira, nem haragszik már és megbocsájtott. Első találkozásunkról is pozitívan tud már beszélni, és sok erőt kíván. Továbbra is rosszul alszom stb... nem tudom elfogadni magamban a dolgot. Napközben hol jobb hol rosszabb. Leginkább azt nem értem, miért nem tudtam úgy vállalni kifelé őt mint azt kellett volna? Túlságosan maximalista vagyok, hogy az új asszonynak tökéletesnek kell lenni? Nem tetszik? Pedig szexuálisan igen! Hagyom magam befolyásolni mások vélt (mert csak a fejemben van) véleménye által? Félek magam elkötelezni? (Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy örökre kell.., azt hiszem a válásom óta nem annyira a mának élek, hanem a jövőnek, azt hiszem, ez a jelen megélését is tönkre teszi sokszor) Miért hiányzik továbbra is? Vagy csak nem akarok egyedül lenni és újabb időt áldozni a párkeresésre mert "jobbat" úgy sem találok? 2 napja volt egy jó napom, vidám voltam tettre kész, a munkában is. Egyből arra gondoltam, hogy megint meg kell próbálnom nála, elmegyek szlovák nyelvtanfolyamra is (ő szlovák, németül beszélünk, nagyon örülne, ha belevágnék, ő menne magyarul tanulni, erről már volt szó, én mindig elbagatelizáltam). Olykor úgy érzem, itt nincs semmi baj, ha elfogadom olyannak amilyen, és beleteszek mindent, de akkor eddig miért nem tettem? ..persze önzésemet sem vettem észre mégis csináltam. Nincs másfél éves a kapcsolat és már sok a fent és lent.. A "vissza" lehetőség valószínűleg már nem is létezik. (Soha sem mond hogy soha?) Jövő héten még találkozunk, pár ruha stb. vissza csere miatt. Később is fogunk találkozni rendezvényeken(1 szervezetben ismerkedtünk meg) és fitneszteremben is olykor. Jelen érzéseim: - Szívesen sétálnék vele munka után kézenfogva; - Szívesen megölelném, átölelném; - Ugyanakkor tetszik, hogy van kicsit több időm magamra, egyedül; - Van bennem egy hiányérzet iránta, hogy mi történik vele, hogy van; - Szívesen az ölemben tartanám olykor; - Szívesen találkoznék vele, de nem tudom mit mondanék a kapcsolatunkról, inkább közös időtöltés miatt, akár némán is.; - Néha úgy érzem muszáj utána mennem most még amíg friss a dolog, máskor, hogy már elkéstem ezzel. "Segget" csinálnék a számból, a már amúgy sem magas renomémat rontanám ezzel.; - Egyáltalán milyen kapcsolat lenne ebből ezután? Barátaim szerint ezt most hagynom kéne teljesen. Csak magammal kéne foglalkozni, hogy újra vidám, egész ember legyek. Majd ha ezt elértem, az elmúltat és életcéljaim életfelfogásom feldolgoztam és nem a jövőben keresem magam (gondolom ez valamilyen szinten már megvan, legalábbis fel van derítve), akkor lépjek tovább. Akkor még mindig eldönthetem, hogy nála próbálkozom egy másik alapon vagy másfelé megyek. Már most is teljesebb embernek gondolom magam mint 1,5 hónapja.

Greskó István (Bács-Kiskun)

Én 14 éves vagyok és félek este a sötétben lenni és a szellemektől is,vagyis hiszek bennükk és félek tőlük. Annó történt velem olyan 4 évesen hogy a falhoz értem és a kezem árnyéka a falba húzott erősen befele de én erősen visszahúztam a kezem és abbamaradt ez a jelenség.Előre is köszönöm a választ a segítsèget.

Leonárd Ferenc (Bács-Kiskun)

Kedves Pszichológus. Ferenc vagyok. Nemrég érettségiztem, most megyek majd grafikára, mellette dolgozni. Az lenne az én problémám, hogy már évek óta facebook függősséggel küzdök. De ezt csak mások gondolják annak, én mindig tagadtam ez, mint tényt, de már én is kezdem elhinni. Vannak facebookos csoportok, ahol az emberek szerepjátékokat játszhatnak. Kitalálunk egy karaktert és egy történetet és eljátsszuk azt. Mintha valaki egy regényt írna, csak ketten és online, chatben. Nem szeretnék ezzel kórházba menni. Próbáltam magam rávenni, hogy abbahagyjam, de nem ment. Ha elmegyek itthonról vagy lekötöm magam mással, akkor jó, de ha nincs mit tenni a ház körül, boltba nem kell menni, akkor megint elfog az a tétlenség, üresség érzet és megint leülök és írok. Reggeltől estig. Ha 10-kor kelek, éjfélig biztos írok, ha éppen nem jön közbe valami. Egyszerűen ha nincs mit tenni itthon és nem ülhetek le írni rossz a közérzetem, tétlen vagyok és ideges, szomorú, egyszóval minden bajom van. A családom nem egyszer szóvá tette már. Anya és mama sokszor veszekedtek velem és fenyegetőztek, hogy kikötik a netet vagy elveszik az eszközöm. A jegyeimre nem egyszer kihatott a "függősségem". Nincsenek igazán barátaim, akikkel elmehetnék vagy átjönne kicsit. A szüleimmel, nagyszüleimmel nem járunk el. Nem igazán tudom mi lehet az oka. Én meg vagyok elégedve az életemmel, azaz én ezt úgy érzem. Nem akarok rajta változtatni sem. Nem azért játszok szerepeket, hanem mert jó. De érzem, hogy ez megmérgezi az életem... Kérem adjon tanácsot nekem ezzel kapcsolatban, hogy ne kelljen elvonóra vagy valami egyéb kórházi dologra mennem. Köszönettel, Ferenc.

Nagy Gábor (Bács-Kiskun)

Tisztelt Doktornő! A hosszú évek óta fennálló függőségemtől szabadulok meg éppen. A mai nap a nyolcadik, hogy nem maszturbáltam. Nem mondom, hogy időnként nem nehéz, de úgy érzem elég támogatást kapok a páromtól és Istentől, hogy kibírjam. A kérdésem a következő lenne: ennyi idő után jelenthető ki, hogy meggyógyultam, illetve ezen idő alatt párommal élhetünk-e nemi életet? Válaszát előre is köszönöm! Nagy Gábor

Pinkova László (Bács-Kiskun)

Én 28éves vagyok párom 31éves van egy 14éves gyereke 7éve elvált . 3hónaja vagyunk együtt eddig minden jó volt majd hirtelen, kimondta hogy nem szeretne többet látni. gondok: több hete velem álmodik és egy síró babával. mikor vele vagyok minden jó boldog de ha eljövök kezd ezen komplikálni , rágörcsölni, és bezavarodik, most ehez jött még mellé most terveztük hogy bemutatom családomnak illetve bátyám is meghívta lánya keresztelőjére, és nem volt felkészülve lelkileg erre és besokalt szerintem. ezt a vissza térő álmát hogyan lehetne megszűntetni? úgy érzem ez nagyon zavarja és ez is gond, továbbá elmondta hogy nem biztos hogy bevállalna 2-dik gyereket, stb, de én elmondtam neki 3hónap után ne a gyerekkel foglalkozzunk hanem azzal ismerjük meg és ismerjük ki egymást jól! de ő előre gondolkodik hogy látja én szeretnék majd gyereket de lehet nem tudja ezt megadni és ezt nem akarja elvenni tőlem. De én közöltem vele ha lesz akkor lesz ha nem nem, ha ketten vagyunk akkor is meg kell találni egymásban a jót a boldogságot szerintem. Kérném segítségüket megfogjuk a dolgokat beszélni 2-3nap múlva találkozunk, és nem szeretném elvesziteni nagyon szeretem! annyi pozitivum van azóta naponta felhívom sokat beszélünk ott, és mondja sokat gondol rám meg én is rá., a gondokra kell megoldás hisz csak ezek után lehet akár ezt folytatni. Kérem segítsenek! minden jó gondolat, tanács jól jöhet! Persze én is mellette leszek vagyok mindenben! Meg 10nap múlva lenne esedékes nyaralásunk is amit bő egy hónappal ezelőtt lefoglaltunk és szabadságot is kivettük előre rá. szeretném ide is elmennénk hisz ez a pár nap kettesben 100% hogy segítene szerintem,. Várom segítségüket. Üdvözlettel P.László.

Kis Zoltán (Bács-Kiskun)

Tisztelt XY Nem is tudom röviden összefoglalni mi a gondom. Lényegében az egész életem működésképtelen. Önbizalom és önbecsülés nulla. A pszichológusokkal kudarcot vallok,mert mindig én vagyok a hibás azért amiért nincs eredmény. Én mind hibás vagyok,mert vagy mondok vagy nem mondok valamit,nem tudok megnyílni amit azért kétlek-nem értem amit mondanak. Tény,hogy makacsa vagyok. De ha jól tudom a szakember dolga lenne áttörni a falat és segíteni megváltoztatni az én és önképem.Feltörni azt amit én nem tudok. Ehhez képest elküldenek. A legutolsó azt monda keressek csoportterápiát. Mindegy milyet. 8 alkalommal találkoztam az utolsó illetővel.Ez soknak számít. Egy éve is felkerestem valaki 4 találkozóig jutottunk. Nem látja rajtam,hogy beépülne amit mond és leküldött. Az utolsó szerintem meg nem vagyok elég érett egy magánterápiára . Valaki meg rendszeresen lemondta akár 1 órával a találkozó előtt vagy elfelejtette a napját esetleg az időpontot így csak 15 perce jutott rám.Tb alapon ment a dolog. Legalább 10 éve járom azt az utat,hogy keresek valakit nem működik.Várok egy darabig és kezdődik elölről !!! Azért ennyire nehéz eset nem lehetek.... Valaki sok évvel ezelőtt elintézte 1 találkozón annyival,hogy vágjon bele,meg tudja csinálni. Többek közt pont ez nem megy. Nem tudom már kihez fordulhatnék. Megyeszékhely,egyetemváros.Nem pszichiáter kell hanem pszichológus.Ezt pl pont egy pszichiáter mondat.Valaki azért nem foglalkozik velem,mert nincs pénzem kifizetni, TB alapon nem ér semmi,mert 1 túlterhelt a rendszer. Akihez járhatnék vidékről nála voltam csak rendre elfelejtett a találkozókat és semmit nem ért az egész. Úgy szeretném ha valaki bebizonyítaná nekem,hogy ér valamit ez szakma és az a sok minden amit az egyetemen tanultak nem csak a családfa állításban mutatkozik meg. Mondanának valami használhatót. Csak sztereotípia,hogy feltárja a múltat,segít tisztán látni,összefüggésekre világít rá,segít lerombolni a hamis önképet és újat építeni? A legutolsó azt mondta ezeket nekem kell csinálni. Akkor mit csinál ő? Ja, értem.Segít.De, hogy? Úgy, hogy nem csinál semmit: Még csak olyan kérdéseket sem kapok amik értékesek vagy elgondolkodtatóak lennének. Kissé cserbehagyva érzem magam. Én úgy érzem,hogy nyitottan mentem,számomra komoly gondokra hívtam fel a figyelmük amivel nem foglalkoztak és leküldtek. Biztos téves elképzeléseim vannak a pszichológia segít Azokra a kérdésekre sose kapok választ,hogy alkalmas vagyok-e a pszichológiai segítségre-nyilván nem mert elküldenek-,milyen segítségre lenne szükségem,milyen módszerrel dolgozó szakembert kellene keresnem. Én tudjam kire és milyen módszerre van szükségem? Azt hittem ezt a hozzáértők mondják meg. Említettem a jó régen diagnosztizált disztimia szociális fóbiát- ami jelen van,de nem mindig és minden helyzetben okoz gondot. Azt is említettem,hogy az interneten talált cikkek szerint ezeket viszonylag nagy hatásfokkal és gyorsan helyre lehet hozni. Nem is foglalkoztunk ezzel bárkinél is említettem. Lehet nekem vannak téve elképzeléseim a pszichológiával kapcsolatban. Én azt hittem ott segítenek a torz énkép felszámolásában és egy új felépítésében,de ilyennel nem találkoztam. Olyannal viszont igen,amikor közölték velem,hogy ÉN(a szakember)ezt nem tudom megoldani.Ezt önnek kell. Ha meg tudnám nyilván nem keresnék segítséget ! Ott vagyok ahonnan elindultam. Egyedül a gondjaimmal. Nem tudom hol kezdjem,mivel kezdjem,kihez kellene mennem és miért nem vagyok alkalmas a magánterápiára! Makacs vagyok,hárítok,stb,de ha jól tudom ezt a szakemberek elvileg fel tudják törni. Mondjuk a legutolsó felnőtt klinikai szakpszichológus közölte velem,hogy ezt a 22-es csapdáját ő nem tudja megszakítani csak én. Bennem felmerül a kérdés,hogy ha mindent a kliensen kell csinálni akkor mit csinál a szakember? Olyan szépeket és jókat lehet olvasni.A gyakorlatban miért nem találkozok ezzel? Gondok vannak a szülőkről való leválással,elköltözéssel-noha most érnek abba a korba amikor nekem kellene segíteni őket csak hát nem sikerült életet építenem és nem tudok megállni a lábamon. Gondok vannak a munkakereséssel,mert semmire sem tartom magam alkalmasnak.Továbbtanulás? A tanulásra is alkalmatlan vagyok. Nem látni rajtam,de elég buta vagyok.Csak a józan ész hiányzik belőlem. Nincs szociális életem! Minimálbére munkahely,némi sport és unatkozok.Nincs kikkel én nincs miből szórakozni,de nem is tudok felengedni. Gondok vannak a párkeresés területén,mert még sose volt kapcsolatom. Nővel párszor voltam úgy,hogy fizettem érte. Rendre kudarcot vallottam. Lányokhoz,nőkhöz sose mertem közeledni,mert mindig úgy éreztem,hogy már kicsit késő és különben is tapasztalatlan vagyok és így nincs sok esélyem. Aztán lepergett gyorsan 15 év és nem tudom feldolgozni ezt a kiesést. Minden más területen is kiesett ez a 15 év! Nem tudok vezetni,nincs szakmám,semmiben sincs tapasztalatom. Tényleg nem értek semmihez! Még megbeszélnem sem sikerült senkivel. Volt pszichológus aki azt mondta,hogy JÓ akkor most ez elveszett és kezdjünk új lapot. Azért én ilyen egyszerűen nem tudom elintézni. -Meg azért sem közeledtem,mert mindig is kevésnek tartottam magam ahhoz,hogy valakinek a barátja legyek. Értéktelen szar vagyok. Nincs az a józan,épp eszű nő akinek kellenék ha ismerne. Ráadásul semmivel sem rendelkezem és semmit sem tudok ami egy 32 évestől elvárható.Amit ilyenkorra tudnak az emberek én NEM. Kimaradtam az életből és semmit nem tanultam meg. Nem tudom merre tovább,mert akikhez segítségért fordultam ők nem segítettek. Hipnoterápia ? Legszívesebben megszakítanám mindenkivel a kapcsolatot és eltűnnék. Kezd kínos lenni,hogy még a nálam sokkal nehezebb sorsúak is tudtak maguknak egy életet építeni.Gyenge szar vagyok. Csak utálni tudom magam. Ezeket mind elmondtam vagy leírtam szakembernek és segítséget nem kaptam. Bűntudatom is van mindentől.Leginkább,hogy nem éltem. Elvesztem !!

Kemecsi Imréné (Bács-Kiskun)

Lányommal 4 éve nem tartjuk a kapcsolatot. Most megtudtam, babát vár. Írtam, gratuláltam, és hogy mindenben számíthat ránk. Anyámmal tartja a kapcsolatot, de mintha szándékosan nem szeretné, hogy béküljünk. Anyagiak miatt (azt hiszem) nem.beszélünk. köszönöm a segítséget!

Kis Vivien (Bács-Kiskun)

Jó napot ! Szeretnék választ kapni a helyzetemre. Évek óta küzdök a zárt, zsúfolt helyekkel. Legyen az busz , lift , szórakozóhely. Ezt a helyzetet nagyjából elfogadtam és tudtam is kezelni ugyahogy. De nyár elején megtámadtak az utcámban. Megviselt a dolog , de nem nagyon érzékeltem változást a viselkedésemnél. Viszont az elmúlt napokban érzem hogy egyre rosszabb a helyzet. Nem merek egyedül közlekedni, legyen az nappal vagy éjszaka. Ha egyedül is jövök haza, rohanok haza. Érzem hogy nem vagyok biztonságban , az emberektől nagyon tartok. Például ha valaki szembe jön velem az utcán bepánikolok, és ugyanazt a rossz érzést érzem amikor megtámadott az a férfi. Minden emberben a rosszat látom. Tegnap talalkoztam a legjobb fiú barátommal és szintén azt a félelmet éreztem. Féltem tőle, pedig sose ártana nekem. Olyan gondolatok jártak az eszemben, hogy bajom lesz . Nagyon félek , hogy rosszabbodni fog a helyzet. Ilyenkor mi a teendő? Előre is köszönöm a választ!

Kovács Rebeka (Bács-Kiskun)

Tisztelt Doktornő! Kérem segítsen nekem. Másfél-két hete rosszul vagyok a gondolattól hogy szakítok a barátommal. Nem tudok enni sem a gondolattól. A legrosszabb ,hogy az zavar hogy 9-10 cm van köztünk (ő a magasabb) és eddig is tudtam ,hogy így van ,de elfogadtam. Lassan kér éve vagyunk együtt és iszonyatosan szeretem és ő is engem. Nem tudom miért kezdett el ez zavarni, arra gondoltam ez csak kivetülése valaminek. Nem tudom ezt nem nézni, ha mellém áll nézem mennyivel magasabbon van a válla, mindig a tükör előtt ölelgetem hogy méregessem mennyivel magasabb... iszonyatosan hülyén érzem magam... nem tudom miért zavar de nem akarom ezt érezni, nagyon fáj... Azt hittem ha beszélek vele jobb lesz, de nem lett jobb... szakítottam vele ,de úgy érzem megbánom másrészt úgy érzem ez volt a helyes. Emellett az is ott van hogy jövőre tovább szeretnék tanulni és nem tudom még mit vagy merre, sokat gondolkozok külföldben is de ő nem tud nyelveket sem, és nem is szívesen menne ki. Úgy érzem néha nincs közös jövőnk, de tudom a szeretet ezt is letudná küzdeni.beszélgetek vele és közben arra gondolok, nem követtem el hibát? El bírom képzelni vele az életem de mégsem... tele vagyok kételyekkel. A sex kettőnk között mát kb. fél éve nem működik.. és tudom hogy ennek is oka van, félek hülyeséget csináltam, mert igazán szeretett/szeret. Lenne esélyem visszamenni hozzá... mit kellene tennem ? Piszkosul érzem magam. Gondoltam arra ,hogy a távolság lehet a baj, mivel eddig baján tanult, ahol én is ,de idén már pakson tanul én viszont maradtam baján.. és csak hétvégenként látjuk egymást, és tudom ha jővöre továbbtanulok felsőoktatásban ez még rosszabb lesz... két vagy három hetente találkozhatunk majd. Van egy furcsa nyomó érzésem és azt hittem elmúlik ha beszélünk majd de nem múlt el , hozzábújtam de attól sem lett jobb... valami elromlott bennem de nem tudom mi lehet a baj... kérem segítsen , mert megőrjít a gondolat... gyűlölöm magam amiért ezt tettem vele! a Tv-ben is azt nézem hogy a párok mennyivel magasabbak egymásnál... egyszerűen röhejesnek tartom magam.. de nem tudom nem ezt nézni

Petra (Bács-Kiskun)

Tisztelt Dr.úr/nő ! Nekem egy elég összetett problémám van. Az egész az 1,5 éve kezdődött mikor az érettségire készültem. Teljesen kikészültem annyit tanultam. Nem jártam el sehova, csak itthon voltam. A legjobb barátnőmtől is elhidegültem picit és ez sem tett jót. Az egészre az tette fel a pontot mikor matek érettségi előtti este megittam 750ml energiaitalt és az egy hatalmas pánikrohamot váltott ki belőlem. Előtte kisebb koromban egy baleset után ( 12 évesen ) volt pánikrohamom, de csak egy és utána nem is volt több. Kórházba kerültem és infúzióval kimosták belőlem az energiaitalt, illetve nyugtatót kaptam. Akkor kezdődött minden. Utána minden egyes nap rettegtem a haláltól, féltem, és sokszor éjjel sírtam mert nem tudtam aludni, attól tartottam hogy szívrohamot kapok álmomban. A nyugalmi pulzusom 100 felett volt, ezért kardiológiára mentem ahol hálisten semmit nem találtak. Felvettek egyetemre egy jogi karra ahol egy alkalommal a HÖK-ös válogatáson, mikor kérdeztek tőlem az interjún akkor nem tudtam válaszolni és elkezdtem tikkelni. Mármint az arcom remegett. Itt kezdődött a másik problémám. Előtte soha nem voltam ilyen..pici koromtól anyukám a szinpadhoz szoktatott, énekversenyekre,szavalóversenyekre jártam és soha nem volt ezzel problémám. Az itthoni hangulat is kikészített. Anyukám nem akarta hogy egyetemre járjak ezért minden hétvégén mikor hazajöttem ( de szó szerint minden hétvégén..) csak az ordibálás ment,hogy hagyjam ott az egyetemet. Sehol nem éreztem otthon magam. Sem Győrben sem itthon. Az első félévben a vizsgáimat megtudtam csinálni,de a másodikban már nem ment mert annyira stresszeltem mikor megkellett szólalnom,hogy elkezdett dobogni a szívem, és elájultam. Ugyhogy ott hagytam az egyetemet..Anyukámnak akkor az nem tetszett. Akkor az volt a baj hogy miért hagyom ott, semmi nem lesz belőlem. Rá két napra már cseszegetett hogy menjek dolgozni mert minden osztálytársam már lediplomázott, dolgozik én meg sehol nem tartok. Mindig azt mondja hogy 63 évesen más már éli a nyugdíjas éveit, neki pedig velem kell szenvednie.. ( ő vállalt el 42 évesen....tudta nagyon jól hány éves lesz mire én 20 leszek...) Elegem van...Valahogy azóta nincs kedvem senkihez és semmihez. Nem érdekel senkinek a problémája. Nem érzem magam annyi idősnek mint amennyi vagyok.visszavágyom a gyerekkorba. Nem találom a helyem a felnőttek világában és nem is jövök ki velük igazán. Nem érzem magam 21 évesnek...Nincs kedvem sokszor senkihez, senki problémája nem érdekel ami baj, mert elkezdtem megint egyetemen a diplomás ápoló képzést hogy valami legyen belőlem és ehhez empátia, és jó kommunikációs készségek kellenek. Akarom is csinálni de én valahogy nem tudok elbeszélgetni a betegekkel, mert nem érdekel a problémájuk,mivel van nekem is elég. 40 kg-t híztam 4 év alatt. Rondának és visszataszítónak érzem magam. Úgy érzem valami nincs rendben velem fejben.Mindent abbahagyok,mert nem bírom elviselni a monotonitást. Muszáj váltanom mindig.. Hangulatingadozásaim vannak, és sokszor úgy érzem mintha nem én irányítanám magam,mintha csak kívülről figyelném az eseményeket, és a cselekvéseim azok csak reflexből jönnének. Mintha valami robot lennék. Úgy érzem nincs személyiségem. Mintha csak álmodnám az életem.A munkahelyemen nem tudok beilleszkedni,nagyon alárendelem magam mindenkinek. Nincs semmi önbizalmam. Régen nem voltam ilyen. Elkezdtem rettegni a betegségektől, és a baktériumoktól is. Mi történt velem? Skizofrén lennék? Mégis mi a baj velem? Kérem szépen segítsen mert így nem bírok élni... 21/L

István ()

Üdvözlöm! Egy eléggé érdekes témában fordulnék Önhöz segítségért. Nem rég megismerkedtem egy lánnyal az interneten, akivel komoly szándékkal kezdtünk el ismerkedni. Nagyon tetszett nekem mind külsőleg, mind belsőleg. Ráadásul közös ismerősünk is van (bár ezzel a közös ismerőssel már rég beszéltem). Elég hirtelen megnyíltunk egymásnak. Rólam tudni kell, hogy sajnos a múltban történtek olyan dolgok amik miatt lelkizősebb típus vagyok, illetve a lánnyal is történtek ilyenek (mondta is, hogy mennyire depressziós és hogy senki nem érti meg őt). Szóval így hamar úgymond egymásra találtunk. Őszintén szólva én benne nagyon megbíztam, gyakorlatilag úgy megnyíltam neki, mint még soha senkinek. A kérdésem viszont az lenne, hogy létezik olyan hogy kettős személyiség? Vagy nagyon hirtelen hangulatváltozás? Nem tudom minek minősülhet ez. Egy darabig tök jól megvoltunk, lelkizett ő is. Aztán volt mikor egyik percről a másikra megsértődött rám, hogy én milyen hisztis vagyok meg stb… Már eleve azt sem értettem, hogy egyik percben azt bizonygatta nekem, hogy milyen jó velem, meg már olyat is mondott, hogy így szeretem engem amilyen vagyok…. Illetve olyanokat mondott, hogy ő azonnal nem veti magát egy pasi ágyába…. Másik percben meg már azzal jött, hogy mennyire szexhiánya van, meg hogy már volt jópár alkalmi kapcsolata is… és hogy mennyire szeret orális tevékenységet végezni (gyakorlatilag úgy mondta, hogy neki diplomája van belőle

Sipos Krisztina (Bács-Kiskun)

Jelenlegi párom múltja állandóan itt van előttem( ismerem régebbről) nagy csajozógép volt. Akkoriban a haverok és a nők voltak a mindenek. Sajnos ez itt van előttem nem tudom elfelejteni. Amikor testileg együttvagyunk mindig előttem van a kép a volt barátnőiről. Vele ezeket nem tudom megbeszélni mert leszól hogy ne a múltban éljek. Pedig szükségem lenne egy kis beszélgetésre. Sajnos több magánéleti probléma is közbelépett az is tönkretesz. Nem tudom mit tegyek

rubina (Bács-Kiskun)

Tisztelt Pszichológus! Szeretnék egy kívülállótól véleményt és választ kapni az alábbi nem túl egyszerű élethelyzetemre. Egy vidéki nagyvárosban élő, 43 éves nő, egy majdnem felnőtt lánnyal és férjjel ellátva. 2010-ben a férjem elköltözött tőlünk, pszichés problémák is gyötörték, a családi élet kötelékeit nem bírta. Nem váltunk el. Maradtam a 10 éves lányommal. A férjem rendszeresen látogatta a lányunkat, kellő távolságból tiszteltük egymást. Egy zenekar kapcsán egy rajongói baráti csoport jött létre. Ebben a jeles társaságban tűnt fel egy budapesti fiatalember, aki velem egykorú, elvált, a fia annyi idős, mint a lányom, így közös téma akadt bőven, beszélgettünk, sokat viccelődtünk. Szimpatikus helyes fiú, amolyan galamblelkű, volt aki „nyálasnak” vélte, de bennem egy nagyon pozitívan kép alakult ki róla. A közösségi oldalon szinte naponta váltottuk a leveleket, naplószerűen kivel mi történt, mi a véleménye stb., színt hozott a szürke hétköznapokba. Lassan haladtunk, de nagyon sokat tudtunk a másikról. Munkám kapcsán több napot Budapesten töltöttem és találkát beszéltünk meg. Gellérthegy, séta, nagy nevetések, sztorizgatások, egy-egy ölelés. Felvetette, hogy együnk nála valami gyors vacsorát. Nem volt se ellenvetésem, tudtam, hogy rendkívül jól nevelt úriember és csak addig fog elmenni, ameddig én engedem. De már akkor megdobbant a szívem. Közel kerültünk egymáshoz, a levegőben volt, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Másnap ismét találkoztunk, innentől egyértelművé vált, hogy a kapcsolatunk már nem szimpla levelezős haverság. A lelkem sok éve „meghalt” de ez a fiú megtörte a jeget, fülig szerelmes lettem belé. Érzésem szerint ő akkor még csak „bejöttem nála” szintig jutott. A köztünk lévő 124 km és a gyermekeink általi kötelezettségeinknek való megfelelés nem táplálta a kapcsolat egyről-kettőre alakulását. Egyikünk sem volt jó fizetéssel megáldva, így az utazás költségét némi nadrágszíj behúzással kellett kigazdálkodni. A levelezés és a telefonálás mindennapos rutinná nőtte ki magát. Az együtt eltöltött órák, ritkán napok, kivétel nélkül tartalmasra sikeredtek, erőt és feltöltődést adtak, minden percét élveztük és kihasználtuk. Kedves volt, figyelmes, türelmes és emberi. Így múlt el az életünkből két és fél év. Nem egyeztünk meg semmiben, nem tűzünk ki célt. Talán itt követtük el az első hibát. Igaz néha beszélgettünk a jövőről, pl. hogy ő még nagyon szeretne családot, gyereket és ettől én sem zárkóztam el, én is vágytam rá, de a beszélgetéseket tényleges tett soha nem követte. A fővárosba költözés is régóta terítéken volt nálam, de a lányom ettől eléggé ódzkodott, amolyan nehéz kiskamaszkorát élte. Én még mindig férjnél voltam, de nem ez volt a fő kerékkötője a kapcsolatunknak. Éreztem, hogy szeret, mondta is, de megesett, hogy 6 hétig nem láttuk egymást, aztán már több mint két hónapig se. Egy idő után már nem panaszkodtam, nem akartam elrontani azt a kis időt is, ami nekünk jutott. A férjem felvetette a visszaköltözés lehetőségét. Első gondolat, hogy nem! Akkor voltam pont 40 éves, a lányom újdonsült gimnazista, ott lebegtem egy párkapcsolatban, de talaj nem volt a lábam alatt. Idejét éreztem annak, hogy jó lenne normálisan élni, családban. Nem tagadom, érveim az anyagiakhoz is köthetőek voltak két keresetből tisztesebben tudom nevelni a lányomat, mint egy fizetésből. Végül igent mondtam. Nem fűztem nagy reményeket, az újrakezdéshez, a bizalom, szerelem már rég a múlté volt. Barátommal a döntésemet telefonon közöltem. Tudtam, hogy csalódott lesz, de hogy a hír hallatán összeroskad arra nem számítottam. Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen mély érzései vannak irányomba. A szellemet már nem tudtam visszahívni a palackba. Az ismeretségünk egész ideje alatt soha nem veszekedtünk, vitatkoztunk és még egy tisztességes nézeteltérés sem terhelte a viszonyunkat. Ha elcsépelt, de pontos hasonlatot akarok „akkor úgy voltunk, mint a borsó meg a héja”. Szinte betege lett a kialakult helyzetnek, meg én is, de tartottam magamat és benne is a lelket. Felajánlotta, hogy megvárja, amíg a lányom fenő. Ezt nem fogadhattam el, 4 év olyan sok időnek tűnt akkor és annyira önzőnek éreztem volna ezt a kérést. Bíztattam, ha még családot szeretne, keressen ehhez megfelelő alanyt, ez nem volt valami őszinte, mert a lelkem mélyén kicsit bíztam benne, hogy pár év és én lehetek a befutó. Hetente beszéltünk, leveleztünk. Ugyanúgy tudtunk mindent a másikról, mint azelőtt. Folyton bizonygatta az irántam érzett szerelmét, nagyon mély és érzelmes leveleket írt. Én meg hárítottam. Időnként találkoztunk, ha éppen a fővárosban volt dolgom. Vártam is ezeket az alkalmakat, de ugyanakkor féltem is tőle, mert nem tudtam jól kezelni a helyzetet, a szeretete sokat jelentett és jól esett. Ambivalens érzések alakultak ki bennem. Itthon csendesen, de nagyon ridegen éltünk egymás mellett, gyakorlatilag lakótársak lettünk. Onnan kaptam a „jaj de szeretlek”-et, innen meg a feladatokat, mert minden ügyes-bajos dolog rám hárult. Egy találkozás ismét megdobogtatta a szívemet, de nem mertem bevallani, mert nem tudtam milyen hatást vált ki az akkorra már erősen sérült lelkéből. Némi gondolkodás után erőt vettem magamon és döntöttem: felhívom, találkozunk és színt vallok, de egy barátnőm, aki közös ismerősünk is egyben, említette, hogy találkozott Szerelmemmel, egy fiatal lánnyal volt, akit két napja ismert meg és szerelem volt az első látásra. Aztán pár nap múlva telefonáltam és örömmel újságolta, hogy milyen szerelmes, milyen bizalmi viszony alakult ki közöttük ilyen rövid idő alatt, a lány fiatal és szép. Kiszűrtem a fogaim között egy „jaj de örülök”-öt de mintha szíven szúrtak volna. Aztán levélváltások és telefonálások során megvallottam őszinte érzéseimet, de már másként reagált. A beismeréstől megdöbbent és sajnálkozott, hogy elkéstem. Többször is bizonygatta, hogy a történtek ellenére örökké a szívében leszek, fontos vagyok és maradok is és soha nem akarna nekem semmi rosszat. Megköszönte, hogy pátyolgattam a sebeit és továbbra is kedvel, de tehetetlennek érzi magát. Továbbra is írtunk, beszéltünk, de ez a lány beköltözött a szívébe és villámcsapásként beleszeretett első látásra. Így ment egészen addig, amíg a lány egy üzenetet meg nem talált a telefonban (ebben az egy-két hónapos bizalmi kapcsolatban). Sérelmezte és kérte, hogy azonnal szakítsuk meg mindennemű érintkezést. Ettől kezdve ritkultak az értekezések. Majd a lány ismét elcsípett valami üzenetváltást. Ekkor már követelte és megeskette rá, hogy teljesen meg kell szakítania velem mindent. Ezúttal komolyan vette az adott szót, minden szálat elvágott köztünk egyik napról a másikra. Kérte, hogy ne írjak, ne hívjam, mert ha megszegi az ígéretét lelkiismeret furdalást okoz, és ha kiderül a boldogsága is kockán forog, csak baja származik mindebből. Zárásként közölte, hogy nem fog reagálni semmire. A lelkiismerettel és érzelmekkel vívott nehéz évek, a boldogtalan házasság, az elveszített barát és szerelem, a gyermekem felnőtté válása, munkahelyi gondjaim szinte egy időben szakadtak rám, súlyos depressziót eredményezve. Szakemberhez fordultam. A gyógyszerek ellenére maradt a gyötrődés, állandó síráskényszer, kilátástalanság. Értéktelen csődtömegnek érzem magam. Kérdésem: Ez nem szimplán egy szerelem, egy kapcsolat volt, hanem egy nagyon értékes barátság is. Mindent tudtunk a másikról, öt évig jelen voltunk a másik életében, közösen meg is fogalmaztuk, hogy lelki társnak tartjuk egymást. Ez tényleg nem hiányzik egy magát érző embernek valló illetőnek? Hogyan lehet feldolgozni a történteket, főleg ahogy történtek? Létezik, hogy tervezett beismerő beszélgetés előtt egy héttel még belém volt szerelmes, majd hirtelen első látásra beleszeret valakibe és mindent 180 fokkal „megfordít” ? Bármit megadott volna azért, hogy megkaphassa Álmai asszonyát, ahogy ő hívott. Most mindent megtesz, hogy elkerülje nagy ívben a mára már rémálmai asszonyává avanzsálódott személyt. Milyen indíttatásból hoz valaki ilyen döntést?

O.Mariann (Bács-Kiskun)

Tisztelt Pszichológus! Édesapám évek óta kényszeres gyűjtögető, és halmozza a tárgyakat mind a lakásban, és az udvaron. A felhalmozott dolgoknak köszönhetően már több éve nem tudtunk vendéget hívni,képtelen megválni a régi tárgyaktól,még az elromlott régi tévéktől,és számítógépektől sem. A család segítségével édesapám hajlandó lenne változtatni ezen a szokásán,csak nem tudjuk hogyan tudjuk megszüntetni a probléma gyökerét. Szeretném a tanácsát kérni,hogy ebben az esetben milyen szakember segítségére lenne szükségünk ? Várom mielőbbi válaszát. Köszönettel: O.Mariann

Galgóczi Enikő (Bács-Kiskun)

Kedves Doktornő!Egész életemben éreztem,hogy nem jó velem valami.Mindig szerettem egyedül lenni,gyerekként is és felnőttként is.Sokszor megaláztak,de valahogy nem viselt meg,éltem tovább az életem bár nagyon nehéz volt-legalább is én így éltem meg.Alkoholista apa,érzéketlen anya, aki mivel nem várt gyerek vagyok szerette nekem mondani az amíg az én kenyeremet eszed,nem tudod mit csinálsz,hallgass rám,túl érzékeny vagy,mindent a szívedre veszel csodálatos monológokat,lehetőleg ordítva az arcomba.Problémás vagyok,lázadó,aki nem érti miért nem lehet szeretetben élni és élni hagyni.Sok butaságot,hülyeséget csináltam,csinálok most is és bántottam másokat a viselkedésemmel,a dühkitörésemmel.30 éves koromtól kutatom mi a baj velem.Az elmúlt 1,5 évem abból állt,hogy a rengeteg kudarc után ki merjek menni az utcára vagy a boltba és már az is óriási élmény számomra ha simán megy minden,ha nem idegesítem fel magam valaki miatt és már önuralommal is megy nemcsak a szerencse miatt.Van egy nővérem és a férje ők a tökéletesek minden szempontból.Sokat köszönhetek nekik,de azt vettem észre,hogy gyomorgörccsel és kényszerrel kell velük találkozni.Aztán leesett,hogy a férj 25 éve kritizál,becenevekkel gúnyolódik rajtam,mindenbe beleszól,parancsolgat nekem.Anyu azt mondta mindig is ilyen volt,téma lezárva.A nővérem kipanaszolta nekem hogy bánik vele a férje,el akart válni de annyira szeretik egymást hogy a férj meg akar változni.Meghallgattam a nővéremet,nem osztottam az észt,ő döntsön az ő élete.Amikor én szóvá tettem,hogy a férje túlzásba viszi a dirigálást az életembe,lehet hogy jogos és igaz amit ő lát,mégsem így kéne.Amikor szóvá tettem és mondtam hogy fejezze be a gúnyolódást az állandó kiröhögést a válasz:miért olyan aranyos amit mondok,csak viccel hogy kijöjjek a depresszióból,én vagyok a hibás mert nem lehet hozzám szólni.Akkor most tényleg minden az én hibám?Nem húzhatom meg a határt?Ha más vagyok mint ők,introvertált,ők extrovertáltak,akkor az a megoldás hogy nekik mindent lehet,semmi nem az ő hibájuk.A mi családunkban nem divat a bocsánat szó.Pár hete magamat dicsértem meg anyám előtt azzal,hogy más nem szokott és őt is megdicsérem és sokszor mondom neki,hogy éljen,foglalkozzon magával,ne törődjön mások beleszólásával.Tény hogy ezt a stílust kőkeményen megtanította az élet nekem és jól érzem magam így.Vagy mégis én vagyok a nárcisztikus mert a saját életemet szeretném élni?Köszönöm a választ!

István István (Bács-Kiskun)

iSTVÁN vagyok,42 éves, Keresem az élet értelmét. Nem lehet közös gyermekünk,holott egyikünknel sem találtak semmi problémát. Édesanyám már nem él,11 éve vagyok házas,és nem élünk boldog kapcsolatban. munka után csal vagyunk egymás mellett, számitógépek,és kész, Közös témánk is gyakorlatilag nulla.A házeséletről már nem is beszélve. Párom elhízásnak is indult,igy már a testi vágy is egyenlő a nullával. Próbáltunk már erról beszélni, de nemigazán tud (akar rajta változtatni) sokat gondolkozok rajta,mi lenne az ésszerú teendőm, Szeretem,de ez itt már kevés,Üresek a napjaim,, semminek nem látom értelmét, Ha gondolkozok rajta,hogy változtatni kellene,akkor sem látom,hogy mire,, ugy sem látok kiutat,,Most picit megcsillant előttem a szerelem reménye,de nagyon bizonytalan a másik fél,, inkább nem akarja,,Nekem soha,semmi nem jött össze az életben,Nem tudom,hogy akarom e. ezt az életet tovább folytatni. 8egyi ismerősomnek beszéltem erről eddig,mert ugy érzem,más nem értene meg (beleértve ebbe a páromat is) próbáltam gyógyszereket,igaz,nem szakorvos által felrtat, (legalábbis nem nekem) de a gyógyszer ellenére sincs más véleményem az életről. Erről eddig szakemberrel nem beszéltem még,sőt,igy öszintén még le sem irtam,ki sem montam, Kiscit félek magamtól Étvágyan nincs,aludni nagyon nehezen megy,, tanácsot szeretnék kérni egy szakembertől,, válaszát előre is köszönöm? Tisztelettel: István!

peti (Bács-Kiskun)

nagyon kicsi korom óta olyan kb mar4-5 eves korom ota vonzodom ahoz a dologhoz ha egy lany tokonrug engem? mas nem is izgat fel szexualisan? mitol van ez? mi valthatta ki?

Kálmán-Janzsó Renáta (Bács-Kiskun)

Tisztelt szakértő! Két héttel ezelőtt szembesültem azzal h a családból valaki a hányás-hasmenéses vírussal küzd, ettől a perctől kezdve rettegtem h mikor fog rajtunk is kijönni és h mit fogok csinálni! (Utáltam hányni). Egy hét múlva vasárnap éjjel sajnos hányingerrel keltem, rettenetes volt. Levert a víz a pulzusom pedig duplája vagy triplája volt! Ez egy-két órán keresztül igy volt, közben a hasam elkezdett menni....itt már biztos voltam benne h elkaptam! Nem tudtam mit tegyek, hisz nem akarok hányni! Féltem! Végül a hasam ment, de hányni nem hánytam! Hétfőn szinte még a csapvizre se tudtam ránézni, csütörtökig csak folyadékot ittam! Közben nap minden percében rettegtem, h mikor fog kijönni a férjemen illetve a 2 éves lányomon! Fertötlenitettem mindent, ha kellett ha nem!:/ Ilyenkor mikor ezen jár az agyam, nem tudok koncentrálni a lányomra, ideges vagyok és sirok! Gyenge vagyok, úgy érzem nem vagyok alkalmas arra h lányommal legyek! Sajnos még mindig tart, van h gyengébb van h erősödik, szörnyű! Segitséget szeretnék kérni! Nem tudom h depresszio vagy fobia, de szörnyű! Most lesz óvodás, biztos h elö fog fordulni h hazahoz ilyen begegségeket és én nem fogom tudni ellátni...illetve nem akarom h folyamatosan a saját rettegésemmel legyek elfoglalva! H mi lesz ha elkapom?:( Várom ajánlatát! És akár személyesen is szívesen találkoznák

Laura (Bács-Kiskun)

Kedves Hölgyem/Uram! Hogyan kezeljem lazábban a dolgokat? Fél éve kb. 2 hónapot külön voltunk párommal, majdnem szakítottunk, Ő ismerkedett valakivel. De végül arra jutottunk, hogy egymással szeretnénk folytatni (én ebben soha nem kételkedtem).Azóta együtt vagyunk újra és jól megy a dolog (komolyabban tervezünk) csak időnként, történik valami (nem úgy szól, csinál valamit ami számomra rosszul esik, vagy lehet nem is csinál csak én képzelem bele) és emiatt rám tör egy fajta rossz érzés, feszültség. Ezeket meg is beszéljük, de több napig gonolkodom mindenféle dolgon és mindenben a legrosszabbat látom meg. És emiatt kialakul egy feszültség közöttünk egy ideig, eltelik pár nap és minden jó, és ez történt párszor a fél év alatt. Az érzéseimre hallgatva tudom, hogy ez egyszer előfordult és ennyi. Bízom benne. Szeretjük egymást. De mégis van valami amire nem tudok rá jönni. A leírtak alapján ebben szeretném a segítségét kérni! Köszönettel!

Stefko Adrienn (Bács-Kiskun)

Friss a kapcsolatom.3 hetes.A parom szemelyiseg zavarral kuzd.Egy 7 diplomas,doktori cimmel rendelkezo ferfit kell elkepzelni,aki nagyon muvelt,s inteligens.Jol erzem magam vele.Ami banto a szemelyiseg zavar.(-imadat,nem akarok tudni rolad,s maganyra vagyom.)Ez a hullamvasut allapot.Most abban maradtunk ne irjak,ne telefonaljak.Ha jobban lesz keres.A kerdesem:mikent kezeljem legyek turelmes vele?-mivel beteg.Vagy elutasito,s keressek mas ferfiak tarsasagat?Hiszen szemelyiseg zavarral kuszkodik,10 eve jar pszichologushoz terapiara,gyogyszert nem szed.Szeretnek a paromnak segiteni,de nem tudom mikent tegyem?Boldog,harmonikus kapcsolatot szeretnek kialakitani. Koszonom a segitseget. Udvozlettel:Adrienn

Anna (Bács-Kiskun)

54 eves vagyok. a parom a tarsasagomban is mindig mindenhol nezi a fiatal lanyokat. Mit tegyek hogy ez ne zavarjon, mert nagyon roszul erzem magam

Oláh Attila ()

Üdv. 22 éves srác vagyok, vidéken élek. Már évek óta keresek magamnak partnert, aki hasonlóan gondolkozik, mint én. Már évek óta fent vagyok társkereső oldalakon, sikertelenül, hiszen ezek az oldalak általában hamis oldalak, hamis profilokkal és üzenetekkel. Egyszer az egyik barátom feltett engem egy másik társkereső oldalra. Abban az időben én még diák voltam. Minden nap amikor hazaérkeztem a suliból, leültem a gépemhez és megnéztem az e-mail üzeneteket, utána pedig űztem a gaming műfajt. Egy nap arra lettem figyelmes, hogy egy lány üzenetet küldött nekem egy társkereső oldalon, ilyen e-mail üzenetet kaptam. Beléptem az adott oldalra és válaszoltam neki. Kis beszélgetés elteltével ő kérte el az e-mail címem és egy nap arra lettem figyelmes, hogy egy idegen e-mail címről érkezett üzenetem. Megnéztem és az a lány küldött nekem levelet, akivel beszélgettem a társkereső oldalon. Kicsit TV-be illő a történet. Válaszoltam neki a feltett kérdéseire. Akiről beszélek egy orosz lány. Napról napra egyre többet beszélgettünk. Kérdeztem tőle, hogy a kor probléma e nála, azt mondta, hogy nem. Ő 28 éves, én pedig 22. Teltek múltak a napok, elkezdtem megunni a PC gaming-et és azóta szinte nem is játszok PC játékokon. Egyre többet beszélgettünk. Elkezdtem érezni egy bizonyos kötődést érezni a lány iránt, minden második levelében küldött 2 képet magáról. Amire figyelmes lettem, hogy mindegyik be van számozva a nevében. Például: 2, 22, 3, 33. Mondtam magamban, lehet hogy nem akarja elküldeni még egyszer ugyanazt a képet. Én mint férfi, hamar kiöntöttem neki az érzéseimet és kérdeztem tőle, hogy tudna e velem kapcsolatban lenni. A lány válasznak azt mondta, hogy szerinte igen, csak jobban meg kell ismernie engem. Egyre nagyobb érzelmek kötöttek a lányhoz, hiszen ennyire kedves és gyönyörű lányba még nem voltam szerelmes. Amikor 18 éves voltam, elkezdtem szabadidőmben a testépítést, hogy olyan barátnőm lehessen, amilyenre vágyok. Szóval küldtem neki én is jó pár képet magamról és szinte mindent elmondtam magamról. Tetszettek neki a képek és le volt nyűgözve. A lány azt mondta, hogy adminisztrátorként dolgozik a MC Donald's-ban és Szaratov-ban él. Magyar nyelven beszélgettünk. Azt mondta, hogy 3 évet tanult magyarul. Arra rájöttem, hogy tényleg nem magyar, mert voltak olyan mondatok, miket félreértett a levelezésünk során. Telt múlt az idő, úgy éreztem, hogy megtaláltam az életem szerelmét és ő is szerelmet vallott nekem. Én ilyen szintű kötődést még senki iránt nem éreztem. Az ezelőtti párkapcsolataim sehol sem voltak ehhez képest. Hogyha pontozni kellene a lányok külsejét, akikkel eddig együtt voltam, mindegyik 10-ből 9 lett volna. Szóval én nagyon válogatós vagyok. Ezt a lányt pedig megismertem és tudtam, hogy ő kell nekem. Gyönyörű lány, akinek szüksége van egy társra és én tudtam, hogy bennem megtalálta azt, amit keres. Aztán egy nap másik e-mail címről küldött nekem üzenetet és küldött egy másik e-mail címet, hogy arra írjak neki. Ez így összesen 3 e-mail cím. Elkezdtünk Skype-on beszélgetni, érdekelt róla minden és ő is nagyon érdeklődő volt felém. Szóba került a találkozónk. Én még akkor diák voltam, néha tudtam menni dolgozni, néha nem. Azért mert az adott munkahelyre volt szabad hely, vagy sem. Szóval mondtam neki, hogy eladom a PC játék gyűjteményemet, amit kb. 7 év alatt gyűjtöttem össze. Kb 200 darab + amik digitális formában vannak meg a fiókjaimhoz kötve. Ezeknek az értéke 500 ezer forint környékén van. Próbáltam eladni az interneten, de sokan voltak, akik rosszindulatból mondták hogy megveszik, aztán meg vissza se írtak. Az egyik illető 420 ezret mondott, a másik illető pedig 170 ezret. Egyik se volt hajlandó válaszolni. Szóval eltelt a türelmi időszakom, már érdeklődő sem volt a gyűjteményem felé, ezért letöröltem a hirdetést. Hiszen 7 év alatt gyűjtöttem össze és "ingyen" nem fogom odaadni. Erre mondtam a lánynak, hogy későbbre kell halasszuk a találkozót, mert nem tudtam eladni a gyűjteményt és mondtam neki, hogy addig menjen vissza dolgozni és majd szólok neki, ha meglesz a pénz (mert 3 hónap szabadságot kért ki), de addig is szeretném vele tartani a kapcsolatot. Ez egy kicsit megingatta a kapcsolatunkat. Kérdeztem tőle, hogy szeret e. Azt mondta, hogy igen. Aztán valamiért megváltoztatta a Skype elérhetőségét és azon beszélgettünk. 3 e-mail cím és 2 Skype elérhetőség így összesen. Ekkor már csak a pénzről tudott beszélni velem, képet se küldött már magáról, amióta Skype-oztunk, nem érdekelte, hogy én velem mi van. 2x besokalltam és az e-mail címére küldtem neki üzenetet, hogyha ez egy átverés, mondja el. Ilyenkor egyből visszaírt. Ha Skype-on megkérdeztem tőle 1-2 dolgot róla, azonnal lelépett. Még akkor is lelépett és napokig nem írt vissza, ha megkértem, hogy küldjön nekem képet. Ezért sokalltam be 2x. Közben érettségi előtti szüneten voltam, sok napot voltam dolgozni 2 helyen is, hogy legyen pénzem találkozni a lánnyal. Amikor gyanakvós üzenetet küldtem neki, egyből tudott válaszolni, mert mondtam neki, hogyha nem magyarázza meg nekem a történteket, akkor én nem fogok többet erőlködni, de közben el is mondtam neki, ha igaz a történet, akkor szeretem. Ilyenkor érdekes válaszolt egyből. De amikor elkezdtem megint kérdezősködni, megint lelépett. A levelezésünk elején az egyik üzenetéhez hozzátette, hogy reméli, hogy igazak felé a szándékaim, mert az egyik barátnőjétől hallotta, hogy sok orosz nőt rabszolgává szoktak tenni. Ezzel lehet azt akarta elérni, hogy én ne kezdjek el gyanakodni. Ezért nekem az ilyen eszembe se jutott az elején. De ahogy telik az idő, érzem és tudom, hogy nem fog nekem válaszolni, ha én nem írok neki ilyen "gyanakvós" üzeneteket. Amikor megemlítettem neki, hogy nemsokára megjön a fizetés és az egészet el kell utaljam neki az egészet (küldött egy listát az utazási költségekről), azóta úgy érzem, hogy szinte nem is érdeklem és csak akkor ír nekem, ha én is írok. Ezért kicsit hátsó irányból elküldtem neki postán egy levelet, amit arra a címre küldtem, amit ő adott meg. Beletettem még 1-2 dolgot. Elküldtem neki Skype-on egy olyan üzenetet, hogy ha ezt a levelet megkapja, élete végéig fogja majd emlékeztetni majd rám, mert ha átverés, akkor azért, mert én hittem neki és örökre fogja emlékeztetni az átverésre, ha meg nem átverés, akkor meg azért fogja emlékeztetni élete végéig rám, mert ott bizonyítottam be, hogy tényleg szeretem és komolyak a szándékaim. Én már 18 évesen éreztem, hogy lelkileg kicsit idősebb vagyok, mint a velem egykorúak. Ezt viszont nem tudom leírni szavakkal. Ezért én olyan lányra vágytam, mint ő. Komoly és a szándékai is komolyak felém. (Vagy mégsem?) A legutolsó Skype-os beszélgetésünkben megkérdeztem, hogy mi van vele, mert nem volt nekem hajlandó válaszolni. Én persze naponta írtam neki...Azt mondta, hogy nem volt internet. Mondtam rendben. Elkezdtem kérdezősködni, aztán lelépett. Erre meg azt mondta, hogy takarította a házat. Aztán megint nem írt nekem napokig. Én persze tényleg minden nap írtam neki. Erre azt mondta, hogy kórházban van és tüdőgyulladása van és vittek neki laptopot egy kicsit, amíg nem jön neki a kezelés. Aztán kicsit beszélgettünk Skype-on, aztán annyit írt, hogy majd lesz. Ez volt tegnapelőtt. Írtam neki Skype-on, hogy írjon, ha online lesz. Nem írt nekem. Mindig ellenőrzöm az e-mail üzeneteket, hátha ír nekem. Azt vettem észre tegnapelőtt, hogy ugyanazt az üzenetet küldte el nekem, amit kb.egy hónappal ezelőtt. Szóval még mindig nem írt nekem. Most megint küldtem neki egy e-mail üzenetet, hogyha ez egy átverés, most fejezze be, mert ez már az idegeim határa. De ha tényleg igaz, akkor meg miért nem ír nekem üzenetet?. Mondtam neki, hogyha ma estig nem fog nekem válaszolni, nagyon meg fogok haragudni és lelkileg össze fogok törni 100%, mert ennyire szerelmes tényleg még soha nem voltam. Még azt is leírtam neki, hogy ez akkor fog kiderülni, hogy átverés vagy sem, ha elutalom neki a pénzt. Ezt ma küldtem el neki. Persze azóta válasz még nem érkezett. Kívülről én kemény srácnak nézek ki, de sosem gondoltam, hogy belülről ennyire érzékeny lennék. Barátoknak és rokonoknak nem mondom el a történetet, mert kínosnak érzem és nem akarom őket ezzel fárasztani. Mi a véleménye? Ön szerint ez átverés vagy nem az? Ez vajon szerelem, vagy sem?

Mayer Dorottya ()

18 éves vagyok. Kiskorom óta küzdök alvásproblémákkal. Egész pici koromban láttam az E.T. című meg, ami miatt 2 évig csak lámpa mellett tudtam aludni. Ekkor alakult kis az alvajárásom A nővéremmel volt közös szobám, megtanulta kezelni a járkálásom. Ma már saját szobám van,de a problémák megmaradtak: éjjel gyakran felkelek pisilni/inni,illetve furcsa "nyögő" hangokat adok ki. Ezeket önkéntelenül produkálom, elalvás előtt. Alvajárni általánosságban akkor szoktam,ha valakikkel osztozom egy szobán: idén a nyaralásunkon voltam a testvéreimmel,minden nap riogattam őket. Egy darabig szedtem homeopátiás nyugtatót,de nem segített.

Horváth Béla ()

Tisztelettel kérdezem, hogy mi állhat -e mögött. Nem tudom, hogy miért van, de 30 éves férfi létemre egyre gyakrabban érdekel,hogy milyen lehet az ágyban egy másik férfivel. Milyen lehet a passzív szerep. Azért lehet ez az érdeklődés,mert biszexuális lennék vagy azért, mert nincs dolgom nőkkel és a meg nem élt,ki nem élt szexualitás így tör utat magának? Ha nem tudom megélni nőkkel akkor a férfiak felé terelődik az érdeklődés, a vágy? Ennek van értelme? Lehet ez a hátterében? A nők vonzanak csak nem merek közeledni feléjük. Számtalan oka van. Kórosan negatív az énképem és önbizalmam sose volt. Ugyan most lenne lehetőségem összejönni egy kedves,okos lánnyal,de nem érzem azt a pluszt ráadásul külsőre sem vonz olyan rettentően,de más oka is van. Ő vallásos én meg kevésbé. A kérdés inkább az, hogy miért kezdhetett el érdekelni már vagy 1-1,5 éve,hogy milyen lehet a szex egy férfivel. Lehetőségem is lenne kipróbálni. Nem tudom, hogy merjem-e megtenni. Mi van ha nagyon nem lesz jó? Hogy fogom ezt feldolgozni? Milyen lesz amikor mások erről viccelődnek és én meg hallgatom? Mi lesz ha élvezem? Azt, hogy fogom feldolgozni? Ha kiderülne, hogy biszex vagyok. Nem tudom mi tévő legyek. Mitől lehet ez az érdeklődés? Honnan tudjam , hogy ki akarom-e próbálni vagy csak egy hiányt pótol ez az érdeklődés? Időről időre felmerül bennem ez az irányú kíváncsiság. Nyomjam el? Ne foglalkozzak vele?Majd egy nő feledteti? Vagy próbáljam ki? Nem tudom mi tévő legyek.válaszút

Hencz Noémi ()

Jó napot kívánok ! Panikbeteg vagyok és nagyon szédülök ez miért van ? Mit tudok csinálni hogy ne szédüljek ?

Tóth Anna ()

Olyan problémával fordulok Önökhöz, amire nyilván nincs megoldás. Áttétes agydaganatos a párom. Tegnap velem közölte az orvos, hogy nincs sok hátra. Neki nagyon óvatos, kissé optimistább dolgokat közöltek. Nagyjából tisztában van a helyzetével, de ha mondok Neki valamit, ami a halálhoz kapcsolódik, magába zuhan. Az én idegeim pedig kezdik felmondani a szolgálatot, hol elhitetem magammal, hogy van remény, és természetesen Benne is próbálom tartani a lelket, hol magamba roskadok én is. Attól félek, hogy kikészülök idő előtt, és ezt nem szeretném, tudom, most Ő a fontos, szeretnék Neki mindent megadni, amíg lehet. De nem bírok aludni, enni, koncentrálni, dolgozni, visszaszoktam a dohányzásra. Még Ő biztat engem gyakran. Csak az Ő hangja nyugtat meg. Teljesen kikészültem. Kérdésem: biztassam Őt vagy adagoljam be Neki, hogy lassan véget érnek a kezelései. Gyógyulni, fejlődni akar. Érdemes volna valamiféle nyugtatóval próbálkoznom a saját részemre, hogy kibírjam valahogy?

Tóth Regina ()

Tisztelt pszichológus! Olyan problémám lenne pontosabban a páromnak, hogy a páromat kiskorában verte az édesanyja, durván bánt vele. Emiatt gyógyszereket szed depresszió, alvászavarok ellen. Ő maga is elég agresszív tud lenni, ha felidegesítik. Sokat beszél nekem, hogy milyen gyerekkora volt és nem tudja hogyan léphetne túl ezen a lelki traumán. Megbocsásson-e az édesanyjának avagy sem? Válaszát előre is köszönöm szépen.

Ványi Vivien ()

Jó napot kívánok. Erdélyben lakom, 19 éves vagyok és idén érettségiztem. Egészen májusig fogalmam sem volt , hol tanuljak tovább, mit akarok az életemtől, mivel szeretnék foglalkozni. Matematika-informatika szakkon voltam és hát jó voltam, mindkettőből, anélkül, hogy bármilyen különórára jártam volna. Persze egyik sem a szenvedélyem, nem rajongok különösebben értük. Több osztálytársam is a müszaki egyetemet választotta, azon belől pedig a számitógépmérnökit, mivel keresett szakma, sok lehetőséggel. Ennek hatására, arra gondolva, hogy szép életem lesz, ha elvégzem az egyetemet, oda jelentkeztem én is. Kolozsváron van, 3 órára a családomtól. Hivatalosan is túl vagyok az első hetemen, de már a harmadik napon megtörtem, s1rtam. Egyszerűen nem értek semmit sem a tanagyagból, nem szeretem egyik tantárgyat sem. Tudtam, hogy nem lesz könnyű, viszont erre a nehézségi szintre nem számítottam. Tudom, hogy első hét, és talán megvagyok picit ijedve. Megvagyok, hisz, ha az első leckéket sem fogom fel, mi lesz később? A családom bíztat, hogy majd belejövök, jó lesz, viszont én rettegek. Mi van, ha nem ez az én utan? Ha belejövök, de nem fogom soha megszeretni? Most itthon vagyok, de holnap már vissza kell mennem, és ezt bizony undorral teszem. Úgy érzem mintha valami fojtogatna. Félek attól, hogy mindenkinek csalódást okozok, hisz öbbet várnak tőlem, mintsem, hogy feladom. Félek attól, hogy elrontottam az életem, azzal, hogy ezt az irányt választottam, félek attól, hogy soha nem fogom megtalálni azt az egy dolgot, ami nekem való. Ráadásl nagyon szegyellem magam a szüleimtől, hisz nem kevés pénzzel járt, hogy beiratkozzak, felmenjek Kolozsvárra, voltak bizonyos problémák is, amelyek megnehezítették a dolgom. Jelenleg úgy vagyok vele, hogy még adok magamnak egy kis időt, de ha kiderül, hogy nem tudom megszeretni a szakmát, nem tudom mi tévő legyek. Ha beleráződom is a dolgokba, nem szeretnék egy életen át olyasmit csinálni, amit nem szeretek, úgy menni munkába, hogy "már megint mennem kell". Magamat ismerve viszont, ha eljön az idő, hogy lépnem kell, nem leszek elég merész, félni fogok az okozott csalódottságtól, a szégyentől, hogy elpazaroltam a szüleim pénzét.

Értékelések:

Az értékelések alapján:

Még nem érkezett értékelés.

Szakember értékelése

KÉRDEZZEN TŐLÜNK